2015. május 7., csütörtök

Negyedik fejezet - Halffal a kávézóban

– Te – ugortam fel a padról.

– Nyugi, drága, most nem miattad jöttem – Állt fel, s tett egy lépést felém.


– Akkor, ki miatt vagy itt, és egyáltalán miért akartál elvinni a föld legmélyebb bugyraiba? – néztem körbe, hátha közeledik valaki, hogy segíthessen, de nem jött senki.

– A nagyuramnak kellettél, nem nekem – rántotta meg a vállát –Carrol, tudom, hogy nem bízol bennem, amit meg is értek – vágott értelmes fejet –, de abba a Sam gyerekben se bízz!

– Miért? – Akadtam ki – Fura módón, ő még sohasem hazudott, vagy vert át, vagy vitt le a pokol legmélyebb bugyraiba.
Dühömben odamentem hozzá, s elkezdtem csapkodni a mellkasát az öklömmel.

– Nyugodj már le – fogott le a csuklómnál fogva – igaz, hogy még nem vitt le a pokolba, fura is lett volna, de ne, hogy azt hidd, hogy igazat mond, nem mondja el neked a teljes igazságot, különben nem védenéd annyira a kis angyalkáidat.

– Milyen igazság? – ijedtem meg.
Mi fog még kiderülni? Igazából egy manó gyereke vagyok, akinek a nagynénje egy egyszarvú, és a dédszülei, tündérkék?

– Elmondok mindent, de később, mondjuk délután, a NasCafé kávézóba, három fele, rázd le az angyalaidat.

– Mért vagy olyan biztos benne, hogy el fogok menni – Kíváncsi voltam, miért ilyen magabiztos.

– Egyszerűen tudom, kíváncsi vagy, ennyi elég, nyugi most nem foglak bántani, szia – Tűnt el hirtelen.

Igazság, vajon miről beszél?
Mit hallgatnak el előlem?
Half a tegnapi történések után képes volt elém dugni a képét, hogy nem sül le a bőr a képéről.
El kell mennem a kávézóba, hogy megtudjam a teljes igazságot, de vajon megéri elmenni? Lehet, hogy megint átvert, és csak el akar rabolni, vagy igazat mond, és eltitkolják előlem az igazság egyik részét?
Nem bízhatok meg benne, de nem tartom jó ötletnek elmondani Saméknek, nem engednének oda, és nem tudnám meg az igazat.

– Hali – jött fel a lépcsőn Ann – mizu? – kérdezte, amikor odaért hozzám.

– Szia, soká tartott, míg ideértél.

– Van valami baj? – fürkészte az arcomat – Olyan furcsa vagy.

– Nincs semmi – erőltettem magamra egy álmosolyt – mennem kell, van egy kis elintézni valóm, szia – indultam a lépcsőn lefelé.

– Ö… Szia – hallottam meg a hangját, értetlenség hallatszott a hangjában.

Leértem a terem elé, ahol leszünk, leültem egy padra, s a tenyerembe temetem az arcomat.
Istenem, miért vagyok ilyen félős? Ahelyett, hogy szembesítettem, volna azzal, hogy tudom, nem a teljes igazságot mondták el nekem, megfutamodtam.

– Szia – huppant le mellém, egy idegesítő, barom srác, Josh, akit most a hátam közepére sem kívánok – Mizu?

– Hogy mizu? – háborodtam fel. – Tényleg arra vagy kíváncsi, hogy mi van velem, elmondom, megismertem egy srácot, Gabrielt, akibe azt hiszem, beleszeretem. Azt állította, hogy az őrangyalom – nem tudom, miért mondom el neki a teljes igazat, de jó érzés volt látni, hogy érdeklődéssel hallgassa a történetem, eldöntöttem elmondok neki mindent, szóról szóra – és én – mutattam magamra keservesen –, idióta módjára elhittem neki. Tegnap…– akadt meg a hangom – tudom, hogy nem hihető, de elvitt egy sikártorba és onnan átléptünk egy másik világba, ahogy az kiderült a pokolba. Gabriell bevallotta, hogy ő egy ördög, s Halfnak hívják, ekkor jelent meg Sam, legyőzte a gonoszt s visszatértünk a földre, elmondta, hogy ő az igazi őrangyalom. Körülbelül tíz perce, Half megjelent a fenti folyosón, azt mondta, hogy menjek el suli után a NasCaféba, elmondja nekem az igazság felét, amit Sam elhallgat előlem. És nagyjából ennyi, tudom, nem hiszel nekem. Egy hisztis, hülye tyúknak tartasz, és már azt is megbántad, hogy megkérdezted, hogy vagyok.

– Elég– vágott a szavamba Josh, s húzott magához erősen – azt nem firtatom, hogy hisztis vagy, de nem vagy hülye, és teljes mértékben hiszek neked, Carrol – simította meg a hajam. Ez olyan megnyugtató, és egyben furcsa helyzet is egyben. Most valami csoda folytán, jól érzem magam a társaságában – hiszek neked, Carrol.

Lehet, hogy félre ismertem Josht, és nem is annyira gyökér, legalábbis annyira nem, hogy egy síró lány mellett menjen el. Tudom, hogy nem hisz nekem, és csak azért mondja, hogy igen, hogy jól érezzem magam.


– Élvezed mi? – utaltam arra, hogy végre átkarolhat, mindig is ezt akarta, mióta ismer.

– Nagyon – szorított az ölelésen, majd elengedett.

– Köszönöm, Josh – mosolyodtam rá, életemben először. Vajon most miért nem nyomul? – Hogyhogy nem nyomultál még rám?

– Hogy? – nevette el magát – Egyszerű, feladtam, felfogtam, hogy nem kedvelsz, ezért gondoltam békén hagylak. Igaz is, szeretnék bocsánatot kérni a sok zaklatásért, és a múltkori eset miatt, amikor magamhoz akartalak vinni.

– Rendben megbocsátok – mosolyodtam rá.

– Gyere, becsengettek – sétált be a terembe.


– Oké – Talán most, hogy feladta a szerelmét irántam, kedvesebb lesz.

***
Idiótán érzem magam, itt ülök a kávézóban és várom, azt a személyt, aki tegnap a halál bugyraiba dobott, csak, hogy megtudjak valami igazság félét, már, ha van ilyen egyáltalán. Remélem, nem keveredtem bele újra egy csapdába.


– Hali, drága – ült le elém Half.


– Szia, Half – köszöntem unottan.

– Gabriell – javított ki – a földön Gabriell vagyok.


– Aha.

– Két kávét kérünk – szólt a pincérnek.

– Hogy vagy, rég láttalak – meg akarta fogni a kezem, de én elhúztam.

– Ne bájologj! Nem azért vagyok itt, egyelőre még utállak – vettem el a kávét, amit idő közben a pincér kihozott.

Grimaszolt egyet, majd megszólalt.

– Rendben, nyugi, én csak érdeklődtem. Szóval mit szeretnél tudni?

– Mi az, hogy mit szeretnék tudni, azt mondtad, hogy nem tudom az igazságot, azt akarom tudni – próbáltam higgadtan beszélni.

– Rendben, lehet, hogy nem fogod elhinni, nem azt mondom, hogy bízz bennem, mert az rossz ötlet, mivel ahogy lesz egy adandó alkalom, Lucifer elé viszlek. Szóval az egész akkor kezdődött, mikor Lucifer féltékeny lett istenre, angyalokat toborzott és fellázadt, sajnos nem sikerült átvennie a mennyet, bukott angyalokká váltunk. Akkoriba Lucifer lelépett a földre, rontást hozott ide. Tudod, mi démonok szeretjük az embereket, nem csak azért mert néhánynak a gonoszsága, rosszabb, mint némelyik démonnak. A démonok feladata, hogy megbüntessék azokat, földi lényeket, akik megérdemlik. Nos, ez néha unalmassá válik, és ahogy más lénynek nekünk is vannak szükségleteink, nőkre volt szükségünk.

– Igen, igen értem, a lényeget – sietettem.

– Rendben. Szóval a lényeg, hogy Lucifer is lejött, hogy kielégítesse magát, egy nőszemély elcsábította és szerelmi viszonyuk lett.


– És én, hogy jövök a képbe? – sietettem.


– Úgy, hogy Gábriel Ark angyal azt jósolta istennek, hogy Lucifernek utóda születik, egy emberi nőtől. Az utódja több ezer évig ember gyermekként születik meg, és lesz egy, egyetlen egy gyermek, aki félig démon lesz, akkora ereje lesz, hogy egyedül el tudja pusztítani az egész mennyországot, Carrol, az a gyermek tizenhat évvel ezelőtt megszületett, te vagy az!

Mi van? Nem hiszem el, ilyen nincs. Ez hazugság, nem szabad neki hinnem, mindjárt démon vagyok, nem? Biztos vagyok benne, hogy arról tudnék. Egyszerűen megint át akar verni, hogy az ő drága urának dobjon. Hihetetlen, amit mond, nem vagyok Lucifer, ük ük unokája. Biztos kitalálta az egészet. Kinézem belőle. Gonoszan ránéztem, majd szó nélkül felálltam és elsétáltam.

Nem tudtam neki semmit sem mondani, össze vagyok zavarodva, nem tudom, hogy kinek higgyek, ésszerű lenne, ha Samnek hinnék, ugyanis, még sohasem vert át, akart levinni a pokolba, és nem tudom mit csinálni velem. Half egy gonosz lény, aki bármire képes, hogy elérje, amit akar, de mi van, ha mégis igaz, amit mond?
Félig démon lennék? Kizárt! Akkor tudnék repülni, tűzgolyót dobálni, és szarvaim lennének, és egyik pillanatról a másikra eltűnnék.


– Carrol –, rántott vissza a kezemtől fogta, Half. Mikor került mögém, már vagy száz méterre lehetek a kávézótól. – Mért nem hiszel nekem?

– Hogy mért? – akadtam ki – Mert átvertél!

Hirtelen átölelt, újra a nagy kezei közt vagyok, olyan meleg és jó érzés. Mért érzek így, mért dobbog hevesebben a szívem, mért repdesek az örömtől, ha hozzám ér? Mért szeretem?

– Carrol, higgy nekem, csak most az egyszer higgy, esküszöm, mindenre, ami rossz és alvilági, hogy igazat mondok, és ezt be is bizonyítom – hajtotta a fejét a fejemhez. A homlokunk összeért.

Hirtelen láttam mindent, hogy Lucifer toborzott angyalokat, hogy fellázadtak, és ahogy legyőzték őket. Ahogy a pokolba száműzték őket, ahogy kínozták azokat az embereket, akik azt megérdemelték. És legfőképpen azt, hogy Lucifer leszáll a földre, rontást vinni az emberekre, hogy beleszeret egy gyönyörű nőbe, aki nagyon hasonlított rám, szőkésbarna haja, fel volt tűzve, mandula szemei a vágytól csillogott, telt ajka Lucifer ajkait harapdálta. Ahogy végig néztem rajtuk észrevettem, hogy Lucifer teljesen ugyan úgy néz ki, mint a nagyapám. Sötét, rövid barna haj, zöld világító szemek, erős arc élek, erős test felépítés. Ezután mindent olyan gyorsan mutatott, Lucifernek el kellett válnia kedvesétől, mert a mennyország megtiltotta neki, hogy a poklon kívülre tegye a lábát.
Gabriell Ark angyal térdel Isten előtt és jósolja, a gyermek eljövetelét.
Miközben a földön kiderült, hogy az a gyönyörű nő teherbe esett, megszülte a gyerekét, aki ember porontyként került a világra. A hátérbe pedig Samet, és Halfot pillantottam meg, akik azt lesték, ember, vagy démon vagyok-e?
Sok, sok év eltelt, megszületett a nagyanyám, az apám, majd én. Halfot, és Samet, megint láttam a hátérben, akik életemben egészen idáig, a nyomomban voltak.
Figyelték, ahogy felnövök, majd először Sam iratkozott be az iskolába, így közel kerülve hozzám, majd Halfal találkoztam az udvaron. Hát igaz volna? Démon vagyok?

– Half – nyitottam ki a szemem.

– Nyugodj meg, ölelt át szorosabban, mindig itt leszek neked – nyomott egy puszit a homlokomra, nyugtatóképpen.

– És, most mi tévő legyek? Kérdezzek rá Samnél? – toltam el magamtól Halfot.

– Ne, még ne kérdezd meg tőle, várj vele még egy kicsit! – Fogta meg a kezem – Gyere, haza kísérlek – húzott maga után.

Olyan jó érzés újra Half kezét fogni, olyan nagy és erős kezei vannak.
Fura módon nem haragszom rá.

– Carrol –, szólított meg – bocsáss meg a tegnapi viselkedésem miatt, nem tudom, miért voltam veled olyan gonosz, vagyis mégis. Nem gondoltam az érzéseidre, csak arra tudtam gondolni, hogy teljesítsem a feladatomat, amit több ezer évvel ezelőtt adtak nekem. Azt hittem, végre beteljesíthetem, amire hívatottam. Hogy boldog lehet a nagyuram. Tudod, Carrol – nézett messze a távolba – Lucifer, nem olyan gonosz, mint aminek sokan állítsák, nagyon régóta várja azt, hogy megértő szokott lenni, és néha kedves, csak téged akar megmenteni attól, hogy… – hagyta abba a mondatán.
Gyerünk, folytasd! Hallani akarom, hogy mitől kell megvédeni.
Úgy látszik, rá kell kérdeznem.


– Mitől kell megvédeni? – állítottam meg, s néztem mélyen, s komolyan a szemébe.

Vett egy mély levegőt, majd kifújta, rám nézett, lehunyta a szemét, majd újra rám nézett.  Hezitál. Gyerünk, Half, mond el! Kérlek?

– Az angyalok el akarnak pusztítani! – keménykedett meg a hangja.






 





2015. április 26., vasárnap

Harmadik fejezet - Az igazság, vagyis amit megosztannak velem



- Sam, ne verekedj, menjünk! - kérleltem.

- Nem - makacsolta meg magát - előbb kinyírom - vigyorodott el Sam.

Felállt és a kezében egy fehér fénycsóvából kialakult kard volt. Megforgatta, majd Half felé kezdett futni. Half, hogy hárítsa a támadást, tűzgolyót kezdett el dobálózni.
Sam felgyorsította a lépteit és megfogta Half nyakát, a kardot meg a mellkasához szorította.

- Ne! Ne tedd! - futottam oda Samhez és lefogtam. Nem bírtam ki, hogy Gabrielt, vagyis Halfot bántsa.


- Mi bajod? - nézett rám Sam - nem látod, hogy ő az ellesned.

- Sajnálom, sajnálom - hajtogattam.

- Carrol Carrol, megint rosszul döntöttél! - dobott felém Half egy tűzgolyót.

- Menj hátra - állt elém Sam, arcán tiszta seb és vér volt. A szárnya telis teli volt horzsolássokkal, és látszott rajta, hogy vesztésre áll.
A tűzgolyó eltalálta Samet, mire újra a földre esett. Odafutottam hozzá és elkezdtem magam, magamban szidni. Hogy lehetek ekkora idióta? Halfot vagy ki a fenét féltettem az előbb? Sam meg itt harcol értem, és még segíteni sem tudok neki.

- Hagyd békén! - kiáltottam Halfra - engedj minket haza, utállak, nem akarok itt maradni - néztem rá már szinte sírva.

- Mi van, ha nem engedlek titeket haza? - kérdezte Half, miközben a kezében forgatta a tűzet.

- Én magam állok ki ellened - álltam Sam elé.

- Ne, Carrol ne tedd, ez az én feladatom - halottam meg Sam hangját.

- Te akarsz velem harcolni? Ez vicces - kuncogott egyet, majd ami a kezében volt tűz eldobta, de nagy meglepetésemre nem felénk, hanem oldalra dobta. Ahova dobta a tűzet ott kinyílt egy ugyanolyan fehér kapu, mint amin beléptem.

- Tessék, menjetek - legyintett felém Half.

- Mi, miért? - döbbentem le.

- Egyszerű a válasz Carrol - hajtotta le a fejét Half - nem vagytok nekem ellenfelek, na, húzzatok innen, most!

- Nem nem megyünk - próbált fel állni Sam.

- De, de megyünk - vágtam vissza - nem maradunk itt, megértetted!

Segítettem neki rendesen felállni, majd elsétáltam vele a kapuig, ahol először őt segítettem át majd én is visszamentem. De mielőtt visszamentem volna a földre, egy pillanatra visszafordultam.

- Carrol -, szólított meg Half - még találkozunk, én kicsi Carrolom - ezzel a kapufelé fordultam és beleléptem.

Ahogy kiléptem a kapuból ott várt Sam mostanra a saját emberi alakjában és Ann, aki a sebeit ápolgatta.
Ann mit keres itt? Tudja, hogy Sam angyal? Persze, hogy tudja elvégre a barátnője.

- Carrol - ölelt meg Ann - jól vagy? Aggódtam érted!

- Igen jól vagyok - öleltem vissza.

- Hé - szolalt meg Sam - nem megmondtam neked, hogy ne menj el vele sehova?

- De, megmondtad, de nem érdekel, inkább magyarázzátok el, hogy mi is történt pontosan.

- Te mondod vagy én? - kérdezte Sam Anntől.

- Majd én - válaszolta Ann - szóval azt a démont, akivel most harcoltatok, ha jól tudom Halfnak hívják, na ő róla az a pletyka jár, hogy téged akar.

- Miért?

- Azt még nem mondhatjuk el, majd idővel! - fordította el a tekintetét Sam.

Mi az, hogy még nem mondhatják el? Na, ne szórakozzanak! Majdnem meghaltam odabenn, vagy nem is tudom, lehet azért kellek Lucifernek, hogy elvegyen feleségül. Elvégre elég vonzó vagyok egy démon számára is, legalább is szerintem, na jól van, inkább hagyjam abba az egozást.

- De, igen elmondhatjátok és most! - mondtam határozottan - És te ki vagy? - néztem rá Samre.

- Rendben - adta meg magát - azért akar téged, mert neki az a feladatta, hogy elvigyen téged Luciferhez, hogy mit akarhat tőled Lucifer? Azt már tényleg nem mondhatom el, sajnálom - nézett mélyen a szemembe -, hogy ki vagyok? Tudom, hogy hihetetlen, meg nem is szabadna megtudnod, de a jelenlegi állás szerint csak úgy tudlak megvédeni, ha tudod az igazat. Én - térdelt le elém - az őrangyalod vagyok - hajtotta le a fejét - és az a dolgom, hogy meg védjelek az életed végéig.

Sam lenne az őrangyalom? Ha most nem láttam volna Samet, angyal alakjában, nem hinném el.
Vajon bízhatok benne? Annre néztem, aki aggódva simogatta mellette lévő barátja karját. És most, hogy kéne viselkednem? Kedvesnek kell lennem Sammel, vagy mi?  Zavartan nézelődtem össze-vissza, mikor felvetették az ötletet, hogy menjük el kajálni valamit. Gondoltam miért is ne, elvégre úgyis éhes vagyok.  Beültünk a legközelebbi gyors kajáldába, persze csak azzal a feltétellel mentem, hogy Sam állja az egészet. Leültünk, először mindannyian csendben voltunk, egyikünk sem tudta, mit mondjon vagy csináljon. Kínos csönd telepedett köztünk, majd szerencsére Sam feloldotta a köztünk lévő fagyos jégkört.

- Mi a helyzet Josh-sal? – ívott bele a kólájába – Agyon puszilgattad már? Képzeld, azt
 hallottam, hogy egyik nap benézet egy ékszerboltba, tuti az ujjadra választott valami gyűrűt.

- Fogd be! Nem vagyok együtt azzal a gyökérrel – néztem a mellette lévő legjobb barátnőmre és azonnal ördögi ötlet suhant át az agyamon – Inkább vehetnél te jegygyűrűt Annek – toltam rá ki a nyelvem csúfolódásképpen.

Így ment el az egész nap, végre ugyan olyanok tudtunk lenni, mint azelőtt mielőtt Half megjelent volna. Sam egész végig beszólt és szekált, ahogy én is vissza-visszaszólogattam párszor, bár legtöbbször hagytuk, hogy Ann intézze el a szóváltásunkat. Mire beesteledett hazakísértek, út közben kiderült, hogy nem járnak, soha nem is jártak, csak a suli diákjaiért kezdték el ezt hazudni, mivel sok időt töltöttek együtt és hogy ebből ne legyen pletyka, inkább hazudtak.

Másnap kora reggel értem be a suliba, Ann azt mondta várjam meg ezért a legfelső emeletre sétáltam és leültem a padra. Azt beszéltük meg, hogy itt várjam meg, mivel itt van nulladik órában. Még volt fél óra mire vége lett volna Ann órájának mikor valaki leült mellém a padon.

2015. április 10., péntek

Második fejezet - Pokol

Ajka égető volt, forróság járta át az egész testem. Olyan csábítóan, lágyan és lassan csókolt, hogy jobban megízlelhesse ajkaimat. Nem tudtam tovább várni, viszonoztam a csókot. Elmosolyodott, nyelve pajkos keringőre hívta az enyémet, amibe örömmel belementem, közelebb húztam magamhoz, és a holdfényben megcsillanó hajába túrtam.
Kezeit a derekamra helyezte és úgy húzott közelebb magához, ettől a mozdulatól teljesen felizgultam, mivel olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy megéreztem, egy kis keménykedést a nadrágban.
Csókunk olyan idilli és csodálatos volt, ahogy szép lassan ízlelgettük egymás ajkát, végül sajnos a levegő hiány miatt, el kellett válnunk, így mind a ketten a hévtől zihálva, egymásra néztünk.
 Szeme csillogót és mosolygott is egyben. Azt legalább már tudom, hogy élvezte.

– Carrol – szólalt meg. Nagy szemekkel vártam, vajon mit fog mondani? – Én... sajnálom... vagyis nem is sajnálom igazából, de... Nem tudom, miért csináltam... nem gondolkodtam, egyszerűen cselekedtem... én a csókot. — folyatta volna, de közbe vágtam, nem akarom, hogy azt mondja, megbánta, így nekem kell kimondanom.

– Semmi baj – mosolyodtam rá könnyes szemmel, nem hiszem el, most először akartam valakit, igazán, és visszautasít – felejtsük el.

Közelebb lépett, jobb kezével végig simított az arcomon, majd letörölte a könnyem. Lehajolt az arcomhoz, és egy puszit nyomot a szememre. Miután kinyitottam a szemem, pillantásunk találkozott, tekintete szomorú és fájdalmas volt.

– Carrol, nem úgy értetem, én... élveztem a csókot, nagyon is, de sajnos nem azért küldtek a földre, hogy szerelmi viszonyba legyen részem, őszintén sajnálom.
Igaza van, ő az őrangyalom, mégis mit képzeltem? Hogy csak úgy lemond erről a posztról, miattam? Nem lehetünk együtt, soha.
Így vissza kell fojtanom az érzéseimet.
Észhez kell térnem. Sóhajtottam egyet.

– Igazad van, sajnálom, most megyek álmos vagyok, szia.

– Szervusz, Carrol.

Egész éjszaka, alig tudtam aludni, állandóan a csókra gondoltam, meg arra, hogy milyen szerencsétlen vagyok, amiért azzal a férfivel, aki iránt először érzek valamit, nem lehetek együtt, soha, semmi esély nincs rá. Ezektől a gondolatoktól elkezdtem sírni. Miért nem lehetek olyan, mint Ann, neki ott van Sam. Na jó, azért még sem olyan szerencsés, hiszen éppen, hogy ma akart megcsókolni, amit én hülye, ha megtette volna nem is elleneztem volna. Egy igazi hárpia vagyok,  egy boszorkány, aki beleszeretett egy olyan férfiba, akivel nem lehet semmilyen kapcsolata és a barátnőmet a pasija, majdnem megcsalta velem. Ezekkel a gondolatokkal sírtam álomba magam.

Reggel nagy nehezen kiszálltam az ágyból, belenéztem a tükörbe, juj, a szemem egy kicsit duzzadt, gyorsan felkentem egy kis alapozót, így annyira nem rossz, úgy nézek ki, mint aki keveset aludt volna. Megfésülködtem, gyorsan felöltöztem, rózsaszín ujjatlan pólót, barna csőszárú nadrágot, egy fehér kapucnis felsőt, felé egy fekete szövetkabátot és egy ugyanolyan színű mamuszka csizmát vettem fel.
Elindultam a suliba, és nekem milyen szerencsém van? Elkezdett esni az eső, így futnom kellett, nehogy elázzak, hamar odaértem. Hajam tiszta víz lett. Gyorsan bementem a női mosdóba. Tudom, hogy baromság, amit most teszek, de a fejemet a kéz szárítóhoz tettem, ami nem sokat hatott, de legalább, annyira megszárította a hajamat, hogy már nem tiszta víz, csak a hajam vége nedves.
Kiléptem a Wc-ből és furcsa mód egyetlen diák sincs kint a folyóson. Vajon hol lehetnek? Mindegy. Rántom meg a vállam, aszem az első  óra matek. Hányas teremben is?
Megvan, a harminchármas terem, sajnos a harmadik emeleten van, így sokat kell lépcsőznöm. Mikor felérek észreveszem, hogy itt sincs senki.  Még Ann sem, peddig  becsengetésig itt szokott ülni, és játszani a telefonján. Mindegy, remélem nyitva van a terem. Vajon túl korán jöttem volna? Miközben közeledtem az ajtó felé, egyre hangosabb hangokat hallottam a teremből kiszűrődni. Azonnal elővettem a telefont a zsebemből, megnéztem rajta az időt, pontosan negyed kilenc.
– Nagyszerű – beszéltem, saját magamnak. Mást nem tudok tenni, mint hogy bemegyek órára,  legfeljebb  későnek beír. Fújtam egy nagyot, majd a kilincsre tettem a kezem, szépen, lassan lenyomtam a kilincset, majd kinyílt az ajtó. Az osztályban az összes szempár rám nézett. Ránéztem a tanárra, és elhadartam egy elnézést a késésért. Megvakarta az orrnyergét, majd leültetett. Az óra unalmasan és hosszan telt, a Tangenst, meg a Kotangenst gyakoroltuk, amit már szerintem az egész osztály ért, mivel vagy három hete ezt tanuljuk.
Óra után elmentem oda, ahol Annék lesznek.

– Szia Ann - ültem le mellé a padra.

– Hali - ölelt át - alig vártam, hogy gyere.

– Bocsi... csak eláztam reggel, és miközben szárítottam a hajam, nem figyeltem az órát.

– Rendben, hogy-hogy tegnap Gabriellel voltál a moziba?

– Csak úgy — rántottam meg a vállam. —  Moziba akartam menni, Gabriel meg jött velem.

Van köztetek valami?

– Nincs, sajnos semmi nincsen - szomorodtam el – Tegnap megcsókoltam, de ő elutasított.

– Ne már tényleg, és milyen volt? Részleteket akarok!

– Hát...megcsókoltam, mire ő vissza csókolt, de olyan lágyan, hogy azt hitem ott helyben elolvadok, ahogyan ölelt a nagy és erős kezeivel - kezdtem el ott helyben olvadozni.

– Miért utasított el? Mit mondott? – értetlenkedett Ann.

– Azt mondta, hogy sajnálja – szomorodtam el.

– Miért? Nem értem, mi a baja veled? Szép vagy! — háborodott fel – Még, hogy sajnálja? Na, ne vicceljen!

– Hagyad már, nem érdekes! – eröltettem magamra egy mosolyt – minden oké – nem tudtam többet mondani, mert becsengettek.

— Carrol — szólitott meg Sam, mikor beértem a terembe. Legalább öt perc nyugtom lenne, mond istenem sokat kérek?

— Mi az? — néztem rá, mire közelebb lépett, és elkezdett suttogva beszélni.

— Szívességet akarok tőled kérni — jelentette ki, mire bólintottam, hogy jó - azt akarom, hogy segíts nekem, Ann ajándékában. Kérlek! — nézett rám kiskutyaszemekkel.

— Miért veszel neki ajándékot?

— Születésnap — mondta, úgy, mintha egy alapdologról beszélne.

— Értem — sóhajtottam egyet — mit akarsz neki venni?

— Nem tudom vakarta meg a fejét — éppen ezért szóltam neked, hogy segíts nekem ajándékot választani.

— Rendben, nyugi, suli után elmegyünk a plázába, ott majd nézünk valamit - Hű, most először nem veszekedtünk, pedig már több, mint egy perce beszéltünk egymással.

— Oké, amúgy gondolkodtál már azon, amit tegnap mondtam neked? — nézett mélyen a szemembe.

—  Nem emlékszem, hogy mit mondtál — Rántottam meg a vállam.

— Tudod, Gabrielrőll, hogy nem kéne vele lógnod - frissítette fel a memóriám.

— Áh, nem, nem gondolkodtam rajta, azzal lógók akivel akarok, nem te mondod meg! - makacsoltam meg magam.

— De igen, én mondom meg, mert a te Gabrielled csak, hogy tudd, nem az akinek kiadja magát — mondta, idegesen, majd kifújt egy levegőt, és már a normális higgadt hangjával folytatta. — Tudom, hogy nincs semmi közöm hozzád, talán csak annyi, hogy a csajom barátnője vagy — lépett közelebb hozzám — Bíz bennem — nézett újra a szemembe, egy pillanatra megpillantottam valami arany árnyalatot a szemeiben.

— Hogy érted azt, hogy nem az, akinek hiszem? — próbáltam erős lenni, és elhitetni magammal, hogy Sam hazudik, de sajnos ez nem ment könnyen. Valami belső ösztön azt súgja, hogy igazat mond. Nem, biztos, hogy hazudik! Carrol, Gabriell az Gabriell, ne higgy ennek a poácának!

— Úgy, ahogy mondtam — dugta zsebre a kezét —, de figyelj, mindent elmondok, majd suli után. Addig is, ne beszélj vele sokat, és ne menj el vele, sehova sem. Ne csinálj nekem plusz munkát — mondta az utolsó mondatot szikrázó szemekkel.

— Miért? Magyarázatot követelek! — mondtam, éles hangon.

— Majd! Most ülj le! — mutatott az ajtóra, a tanár éppen most lépett be a tanterembe.

— Mindenki üljön le! — sétált a tanári asztalhoz, lepakolta a cuccait, majd kinyitotta a táskáját és egy halom fehér lapot vett elő. Elmosolyodott, majd az osztály felé fordult — Dolgozatot irtok — húzta még szélesebbre a mosolyát, hát igen, egy tanár, akkor a legboldogabb, ha megszívathassa az osztályt, egy dolgozattal.
Kiosztotta a lapokat, majd feltette a kérdéseket, amit egész órán írhatunk. A dolgozatot már az óra felénél kivittem, nem volt annyira nehéz, pár hibám biztos van benne, de úgy alapjába véve jól sikerült.
Kinéztem az ablakon, észrevettem, hogy egy osztály éppen tesizik az udvaron, várjunk csak, ott van Gabriel is. Ez az ő osztálya lenne? Végig néztem az osztályán, a legtöbb fiú teljesen átlagosan nézett ki, a nők között voltak, átlagosak, átlagosan szépek, kevésbé szépek, és gyönyörűek. Remélem nem szeret bele egyik lányba sem, mert az fájna. Nem, dehogy is! Miket gondolok? Nemrég tudtam meg, hogy állítólag Gabriell, nem az akinek mondja magát, vajon akkor ki ő? Lehet, hogy Sam, csak szívat? Élvezné, hogy kétségek közt hagy?
Az óra további részében Gabrielt néztem az ablakon keresztül, ahogy focizik. Olyan ügyes volt, mindenkit kicselezett, majd sikeresen gólt rúgott.

— Carrol! — szólított meg a tanár úr.

— Tessék — néztem rá, és észrevettem, hogy rajtam kíl, mindenki ki ment. Remek, Carrol! Megint nem figyeltél! Idióta! Szidtam magamat a gondolataimban — Elnézést, menyek is — sétáltam ki a tanteremből.

Nem hiszem el, ennyire lekötött az, hogy Gabrielt bámultam, hogy nem figyeltem az órára.

— Csáó, baby — jött oda hozzám Ann — Mizu? Van programod suli után? Elmehetnénk kajálni, vagy valami.

— Szia, bocs, de  anyumnak kell segítenem — próbáltam hihetően előadni a hazugságom. Soha nem voltam jó a hazugságokban, így remélem, azért nem voltam olyan átlátszó.

— Hát... — húzta a száját — rendben — mosolyodott el — segíts anyudnak.
 Hál isten, biztos hogy nem hitte el, amit mondtam, de legalább nem kérdezősködött.

— Képzeld — húzott egy kicsit arrébb a többiektől — Gabriel idejött hozzám, előző szünetben, miután bementél s terembe. Szóval az volt, hogy azt mondta, találkozhatnánk suli után. Tudod, én meg ő, együtt lógni.

— Miért? — értetlenkedtem, szóval engem elutasít, Annt meg randizni hívja?

— Nem tudom — rántotta meg a vállát — szerintem randizni akar velem — mondta ki a végszót.

— Mi, miért pont veled? Jó, lehet, hogy szebb vagy, meg jó fej is, meg minden, de én tegnap este minden gátlásomat eldobtam és kezdeményeztem, erre meg téged hív el? Akinek barátja van? Pedig az én őrangyalom, vagy mim?

— Figyelj, előszőr is, nyugodj meg! Másodszor peddig, szerintem nem kéne elhinned azt, hogy ő az őrangyalod. Harmadszor meg, azt mondtam neki, hogy nem érek rá, dolgom van, és azt is, hogy ne hívogasson randira, ha tegnap meg a legjobb barátnőm nyelvét szívogatta.

— Oké, értettem — döbbentem le, Ann még soha sem beszélt ilyen komolyan semmiről sem — jó kemény voltál vele — ismertem be.

És? — nézett rám, úgy mintha nem értene semmit sem — kimondom, amit gondolok, de most megyek, Sam már vár, szió - küldött egy puszit, majd elrohant.

— Istenem — mondtam, majd fordultam meg, a lányokhoz szerettem volna menni, de valaki az utamban állt felnéztem rá. A fáradságtól kipiruló arcán, ott viritott egy tökéletesen sármos mosoly, haja be lett állítva, egy szürke trikót és egy sötét kék farmert viselt, konvex cipővel.

— Hali — kacsintott rám —, mizu? Rég beszéltünk.

— Szia, semmi.

— Valami baj van? — nézett rám, aggódva.

Nincs — erőltettem magamra egy vigyort. Carrol, Gabriell, az Gabriell, nem egy hazug ember, győzködtem magamat.

— Carrol, nekem te ne hazudj! — keménykedett meg a hangja — Velem van bajod?

—  Nem, nem veled.

— Aha, persze, ne hazudj! — villant meg a szeme.

— Igazad van, hazudtam — hajtottam le a fejem — azt mondták, hogy nem az vagy, akinek mondod magad.

És te, hiszel nekik? — hajolt le, hogy a szemembe nézhessen — Vagy talán nem bízol bennem?

Sajnálom, de nem — próbáltam elmenni mellette, mikor a kezem után kapott, és visszarántott, a csuklómnál fogva.

— Bebizonyítom, hogy megbízhatsz bennem — húzott maga után, egészen a főbejáratig, ahol a portás állt.

— Jó napot! — izzót fel Gabriel szeme, elöszőr körülnézett, hogy megbizonyosodjon róla, hogy nem lát minket senki — maga most kienged minket, és erről senki nem szerezhet tudomást. Megértette? — vigyorodott el, olyan szélesen, hogy az már ijesztő volt.

— Igen — válaszolta a portás, mintha meg lenne babonázva.

–  Ezt akartam hallani – nyította ki az ajtót, és húzott maga után.   

Olyan erősen húzott maga után, hogy színte már fájt a szoritássa.
Kíváncsi voltam, hogy hova visz, így nem szólaltam meg, mindaddig, míg nem értünk egy elhagyatott utcába, ami inkább nézett ki egy sikátornak, mint utcának, a földön szerteszét szemét hevert, ami büdös szagot árasztott, egy árva lélek sem járt erre felé, vagyis járt csak nem éppen ember, hanem rágcsálók.
Gabriell elengedte a kezem, majd azt mondta, hogy várjak, majd a téglás falhoz sétált. Kezeivel kört rajzolt a fal előtt a levegőben, és különös nyelven elkezdett kántálni.
Hirtelen a falon egy kör rajzolódott ki, ami fehéren izzót. Gabriell hátranézett rám, majd azt mondta:

— Gyere velem – nyújtotta a kezét, hogy megfogjam. Habozás nélkül megfogtam a kezét, becsuktam a szemem, és beléptünk a körbe.

Kinyitottam a szemem és körülöttem telis teli fehérség volt, mintha a semmi közepébe kerültem volna.

— Hol vagyunk? – kérdeztem meg.

— Hogy hol vagyunk? – mosolyodott el Gabriell – Ez a köztes rész drágaságom, az a hely, ahol eldöntik, hogy a pokolba, vagy a mennybe kerülnek-e az emberek.

— Értem, és most? – néztem bele a szemeibe.

— Carrol, Carrol, most oda viszlek, ahol még soha nem voltál – simította meg az arcom – amúgy azt mondtad, hogy nem bízol bennem, igaz? – megvárta, míg bólintottam, majd a szeme vörösen félizzót és a mosolya, vicsorgássá változott – Jól tetted, hogy nem bíztál bennem, bárki is mondta neked, hogy ne tedd, okos volt – mélyült el a hangja és vált rémisztően rideggé.

A körülöttem lévő fehérség megrepedt, és megtört, hirtelen egy másik helyre kerültünk, ami teljesen vörösben pompázott, és tűzcsóvák lobbantak fel a földből.
Tőlünk egy kicsivel messzebb, furán kinézetű emberek voltak, hátsó fertályukból fark lógott ki, és a fejpuppjukból, két szarv nőtt ki. Ezek, gondoltam, ördögök, ijedtem meg. Hátráltam egy lépést és megláttam, hogy éppen azt élvezik, hogy egy embert kínoztak tűzzel, miközben ostorral csapkodják őket.

— Gabriell – mondtam félve –, rossz helyen vagyunk, gyere, menjünk innen, ez a pokol.

— Carrol, nem fogtad még fel, hogy nem Gabriell vagyok? Nem egy angyal vagyok, én egy démon vagyok – ahogy ezt kimondta, azonnal a homlokából, két csavarodott szarv nőt ki, hátából meg fekete szárnyak jöttek elő, szeme még mindig vörösen és gonoszan izzót – Halfnak hívnak.

— Mi? Nem, nem lehet igaz? – rogytam térdre, úgy éreztem, mintha egy világ tört volna össze bennem. Gabriel átvert. Könny buttyadt ki  a szememből, és elkezdtem sírni.

— Ne sírj már! Hisztis liba – ragadta meg a csuklóm, és rángatott egészen addig, míg oda nem értünk egy nagy teremig, belépett majd a földre dobott, a fájdalomtól elkezdtem dörzsölgetni a csuklómat – Ez fájt – nyavalyogtam.

      Kuss – szólt rám Gabriell, vagyis Half.

Felnéztem, a terem végén egy nagy trón állt, és benne ült, maga a megtestesült gonosság, Lucifer.

      Nagyúr – dérdelt fél térdére Half, a démon király előtt –  meghoztam őt neked – mutatott rám.

Mi van? Mit akarhat tőlem, a világ leggonoszabbik teremtménye?

      Half – állt fel a trónból és közeledett felém – szép munkát végeztél.

Lucifer már előttem állt. Mikor már majdnem hozzámért hirtelen valaki felkapott, és messzebb lerakott.

      Jól vagy – hallottam meg egy ismerős hangot, nem lehet igaz, mit keress itt Sam?

      Sam? – néztem rá, megdöbbenve – mit keressel itt?


      Majd el mondom, de előbb végzek velük – állt fel és fordult Halfék felé.

      Te mit keresel itt? Ki engedte meg, hogy belépj ide? Neked itt nincs helyed! Takarodj haza! –  szidta le gonoszak leggonoszabbika Samet.


      Nem érdekel, a kérdés inkább az, hogy mit akartok a védemcemtől?

      Nincs kedvem az unalmas kérdéseidre válaszolgatni. Half, intézd el! – ült vissza a trón székébe.

Half egy pilanat alatt már ott is termett Sam előtt.

      Rendben, akkor kezdjük – mondta Sam, az aurája egy pillanatra láthatóvá vált, és arany színben pompázott, hátából, ahogyan Half hátából is, szárnyak nőttek ki, csak az ővé fehér színű volt.

Sam és Half egyszerre repültek fel és támadtak egymásra. Olyan gyorsan mozogtak, hogy csak ütések és sussogás hangja hallatszott. Pár perc elteltével, Sam hirtelen a főldre esett. Gyorsan odaszaladtam hozzá.